Február utolsó hétvégéjén már nagyon elegem volt a télből, mindenképp a természetbe vágytunk Kedvesemmel. Egész héten az időjárás jelentést (vagy inkább jóslást?) figyeltük, hogy kedvező híreket kapjunk. Még szombat reggel is az ablakon kacsintgattunk ki a felhőket figyelve, mikor engedik a Napot előtérbe. Aztán döntöttünk; a ráckevei Aqualand helyett előkaptuk a bakancsainkat és már néztük is, melyik busz megy Pilisszentlászló-Hegytetőre. Ugyanis terveink szerint Vöröskő kirándulásunk csúcspontja. 

Szentendre autóbusz végállomásról minden óra 5 perckor indul a busz, mely 25 perc alatt teszi meg Hegytetőig a távot. Kettőnknek mindössze 500 Forint volt a buszjegy. 

A parkolóban csupán néhány autó ácsorgott, 1-2 kirándulót láttunk csak. Utunk a Pap-rétig betonon haladt, az elején egy kisebb szintemelkedővel tarkítva. Néhány kutyasétáltatóval találkoztunk csak, ami nem is gond. Valószínűleg ez időben Dobogőkő elejére kitették már a megtelt táblát. 

A Pap-réten több kiránduló útvonal is összefut, mint például az Országos Kék Túra (OKT pecsételő hely!), a Visegrádra vezető bicikliút, a volt honvédségi területű Urak asztala, a szentendrei Skanzenig lefutó betonút, valamint a piros jelzés, ami Vöröskőre vezet. Mi az utóbbit szemeltük ki. Elhaladtunk a padokon ücsörögve falatozó túratársak mellettt és bevetettük magunkat a csendes erdőbe. Már az elején feltűnt, hogy nem csiripelnek a madarak,  nem halljuk halk kotorászásukat az avarban. Igazán kíváncsi lennék a válaszra. 

Mivel dél már jócskán elmúlt és mi csak épp hogy pár falatot reggeliztünk még otthon, gyomrunk elég hangosan tudatta velünk, hogy üresen nem hajlandó tovább folytatni a kirándulást. Szerencsénkre épp Vértes-mezőnél találtunk egy padot, ahol előkerült az otthonról hozott elemózsia és a termoszból a forró tea.

Újult erővel haladtunk tovább a célig; Vöröskőig.  Enyhe emelkedőn haladtunk felfelé, miközben a fák között Tahittfalu távoli házai kezdtek felsejleni. Egy csöpp ösvény ágazott le a pirosról a hegy oldalába, ahonnét könnyebben szemügyre tudtuk venni a falut és a Dunakanyart. 

Utunkat tovább folytattuk Vöröskő irányába, melyet pár percen belül el is értünk. Először egy esőbeálló tűnt fel szemünk előtt, pár lépésre pedig az ismert kereszt. 

Az itt álló Felszabadulási Emlékmű-torzó alapkövét 1946. Április 07-én helyezték el, mely  1989-ig minden április 4-ét követő vasárnapon ünnepélyes koszorúzás követte. 

A hegyorról csodálatos panoráma tárul szemünk elé. Innen látható Vác városa, a fölötte magasodó sebbel, balra Tahitótfau látható, míg alattunk Leányfalu terült el. Az idő elég szeles volt, így sok időt nem töltöttünk fent, lefelé. Leányfalu felé vettük az útirányt. Végig meredeken haladtunk lefelé, melynek böjtjét már előre sejtettük. Habár inkább egy kis másnapi izomláz, minthogy felfelé kelljen megtenni a szintemelkedőt. Elég hamar leértünk a faluba és szerencsénkre pont jött is a busz. Egy jó kávéra és süteményre vágytunk, így útközben utánanéztünk, Szentendrén hol van gluténmentes cukrászda. Az autóbusz pályaudvartól 5 perc sétára található a SzilVanilla cukrászda. Itt egy egész pult csak gluténmentes és paleo süteménnyel volt tele, így végre én is válogathattam a gusztábbnál gusztább sütemények közül.